Jetlag

Szerző: Canii

2013.05.17. 05:33

Üdvözlök mindenkit az újvilágból, egy erdő közepéről az egzotikus Middle Tennessee-ből! Nekem nem sok írói vénám van, így nem is hajtok Zoty babérjaira, elég az hozzá, hogy ez életem első bogbejegyzése, és ömlesztve fogom megosztani az első négy napom eseményeit.

 

Az utazásunk őőőőőrül hosszúnak tűnt, én még transzatlanti-szűz voltam, és megőrültem, amikor a gépen éjjel kettőkor még mindig teljes erővel sütött a nap, ami végig követett minket. Egyébként simán ment minden, az immigration-nél kicsit ugyan kicsit megvárakoztattak minket, de nem vettem magamra. A megérkezés éjjel a tett színhelyére kicsit sem volt viszont kellemes: olyan hideg volt, amilyen még otthon is rég, és töksötét, és sehol senki, azok is már aludtak, és az egész tök baljós volt, ami elég komolyan kétségeket ébresztett bennem. Meglehet persze, hogy ez az ismeretlennel való első találkozások kötelező velejárója, mert végülis megkezdődtek a kalandok.

 

A komoly szintű jetlag kiheverése gyakorlatilag egybeesett a napi 14 órás életmentő képzéssel, merthogy én bizony életmentő is leszek itt, nem hiába gyakoroltuk azt a napba nézést és vízbe gázolást Veszprémben, ugyebár! Az már ment is profin, csak a többit kellett elsajátítani. Ami megdöbbent, az a totális kockaság és szigorú szabálykövetés, illetve a leszaromság teljes kontrasztja itt. Vegyük például az uszodát, ahol a tanfolyam zajlott, (egy gimiben! Mint a filmekben! Még a principal’s officeban is voltam, láttam a büntetésükre váró büdös kölköket, a sportpályán meg az amerikai foci csapatot edzeni). Egy 6 sávos 25 méteres medencét 4 életmentő őriz, akik szó szerint értsétek: nem veszik le a pillantásukat a vízről egyetlen pillanatra sem, és egy meghatározott szisztéma alapján fésülik át a tekintetükkel a medence minden szegletét több ezerszer, akkor is, ha az tök üres. Ez nemcsak azért érdekes, mert én is ezt fogom csinálni, hanem mert emlékeztettet arra, amikor hetente többször nyomultam az Újpesti uszodában, ahol egy ennél nagyobb medencére, tele jellemzően idősekkel, egy darab bá volt, aki vagy a kinti boltost fűzte, vagy keresztrejtvényt fejtett, sokat mindenesetre nem nézett a vízre. Ez a kockaság. Ezzel szemben az idei életmentő-jelöltekről annyit mondanék, hogy 200 métert kellett leúszni, tetszőleges tempóban és úszásnemben, idő nélkül, és a banda kétharmadát úgy szedték ki a vízből két hossz után, mielőtt megfulladtak. Ezek után mégis én voltam (nem egyedül) az egyetlen, aki megbukott azon a feladaton, amikor egy többkilós téglát kellett felhozni 3,5 méter mélyről, mert az nem nem ment. Ez lett a szerencsém: így nem kell nyílt vízen életmentem, csak egy kis medencénél, és még így is kapok Baywatchos dresszt. haha! Kép holnap!

 

A tábor egyébként elképesztően nagy, gyönyőrűen gondozott, és mindennel felszerelt (kivéve internettel, az egyetlen helyen van, lehetőleg olyanon, ahol napközben nem is járok…) Vitorlázni még nem tudtam, mert nincsenek vitorlások egyelőre, ehelyett ma kajakoztunk, kenuztunk meg paddleboardoztunk, csak hogy ilyet is csináljunk, király volt. Ma volt egy összejövetel az ebédlőben, ahol a szezonnyitás alkalmából mindenki megjelent, aki Middle Tennessee életmentő, igy én is, egészen elképesztő haha J

Este a tábor igazgatója hivott meg minden nemzetközit (rajtunk kívül Angliából, Hollandiából és Dél-Afrikából vannak itt) BBQ-ra. Iskolabusszal érkeztünk, és minden pont olyan volt, mint a filmekben, a ház, a hangulat, minden. Megettem életem első hamburgerét Amerikában, házi készítésű, kézműves hamburger volt, igen.

Képek hamarost, készüljetek! Pá.

-C-

A bejegyzés trackback címe:

https://majjovok.blog.hu/api/trackback/id/tr595304030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Otibotty 2013.05.18. 00:39:59

Gyerekek! Regisztráltam! :D

Majd nyomom a kommenteket :D

Jók legyetek puszi :D

SoZi · https://www.facebook.com/SosGraphicDepartment 2013.05.20. 05:48:15

@Otibotty: Koszi Oti! Nagy vagy, nyomjad! Remelem neked tobb idod lesz olvasgatni, mint nekunk irogatni. Lassan beall a mindennapi rutin, es talan rendszeresebb szabadidom lesz blogolni.

Reech 2013.05.20. 12:52:54

Szuper az elmenybeszamolo Cani! Nagyon orulok, hogy ennyire jol erzitek magatokat. A kepekre nagyon kivancsiak vagyunk! Tegnap eloben csodaltuk az FC BARCELONA bajnokavatasat felejthetetlen volt! Minden percet elvezzetek ki, apropo tegnap postoltak egy videot Gracelandrol, eszembe jutottatok, feltetlenul menjetek el es nezzetek meg a hires jungle room-ot! Take Care!
süti beállítások módosítása