Egy rakás élmény, egy emlékezetes búcsúbuli és sok sírás-rívás után 10 nappal ezelőtt elhagytuk Tennessee-t. Csakis azért, hogy még több kalandra tegyünk szert! Lássuk tehát, hova, hogyan, miért és mennyiért utazgatunk.

Mielőtt eljöttem, nem sokat gondolkoztam azon, hogyan lehet majd a munkaközi szabadidőt az erdő közepén kellemesen eltölteni 4 hónapig.

A klasszikus gyerektábor véget ért 2 héttel ezelőtt. A végére már nagyon belejöttem, de valami rettenetesen el is fáradtam a 3 hónap alatt, és tovább lehet, hogy nem is ment volna ebben a töménységben. Remek érzés 14 helyett mindössze 6-9 órát dolgozni és minden este szabadnak lenni!

Így a tábor vége felé közeledve illene pár sort írni nekem is az itteni munkámról.  Sokkal előbb kellet volna, de az idő haladtával egyre értékesebbek lettek azok az órák, amiket alvással is lehet tölteni. Az elmúlt két hétben gyakorlatilag minden szünetben aludtunk. Nem csak én, mindenki. (Az időt mindenki kéthetes periódusokban számolja a turnusok miatt) Ezt a napi 15 óra az alábbi szerint telik minden nap:

Az előző, Kultúrsokk című írásom lehet, hogy egy picit célt tévesztett. Nem szerettem volna ugyanis lehúzni Amerikát, annyi az egész, hogy engem és az összes európait azért szépen megsokkolta az első két hónap. Van ám itt bőven olyasmi, ami sokkal jobb, mint otthon vagy bárhol máshol, és igen, van jópár dolog, ami szerintem egészen rettenetes. Úgy éreztem a visszajelzésekből, hogy utóbbi felé billent legutóbb a mérleg, úgyhogy ígérem, írok a nagyon király dolgokról is, csak hogy egyensúlyban legyünk! Egyébként a rácsodálkozás és a nehéz kezdés után elfogadtam, hogy én vagyok itt a vendég, és a házigazda szabályai szerint játszunk. Ha minden alkalommal, mikor hozzászólsz valakihez, túl kell esni a leghepibb arcoddal azon, hogy how ARE you? Great! How are YOU? GREAT!! Akkor légyen, rajtam nem múlik. Alant azért még összegyűjtöttem néhány érdekességet.

Arra gondoltam, készítek egy kis összefoglalót a számomra nagyon fura dolgokból, a legnagyobb különbségekből, esetleg megcáfolok vagy megerősítek néhány sztereotípiát – meglátjuk, mi lesz a vége.

Azt hiszem, most már én is tartozom végre egy bejegyzéssel. Elég sokáig néma voltam, ennek leginkább az volt az oka, hogy sehogy sem tudtam összerakni ezt a sok apró nagyon fiatal fogaskerekekkel tökéletesen működtetett táborgépezetet (+ a nagyon szuper munkámat), és ezeknek a fogaskerekeknek az emberi oldalon mutatott teljes impotenciáját.

Az érzékletesség kedvéért megpróbálom valahogyan összefoglalni itt az élet menetét.

Olyan, mintha ezer éve lennék itt, de csak a második hét telt el. Meglehet, hogy a beszámolóink átfedésben lesznek Zottyal, de annyira másfelé járunk és más melót végzünk minden nap, hogy biztosan nem ugyanarról, de legalábbis nem ugyanúgy fogunk majd irni.

A múlt szombat estét végre Nashville-ben töltöttük!

Cani viziment. Kepekert katt a tovabbra!